A cékla sokrétű táplálkozás élettani hatásával méltán kerülhetne a figyelem középpontjába. Az eddig bizonyossá vált aktív anyagai, valamint azok szerepe a humán gyógyításban és megelőzésben messze indokolttá a cékla méltóbb helyre kerülését a fogyasztott zöldségnövények sorában.

A táplálkozásban betöltött szerepe és a belőle előállított termékek skálája egyre nagyobb ismertségre tesz szert.

A legtöbb élettanilag kedvező hatás többnyire a színanyag-tartalmához kötött, ezért ennek fokozására a legmegfelelőbb fajtákat választjuk ki. A vörös színanyagok szintézisét kedvezően befolyásoló termesztéstechnológiával (optimális vetési idő) ez tovább fokozható. Kiemelést érdemel továbbá nagy Mg tartalma és jó ionaránya is, amelyet Mg-szulfátos lombtrágyázással fokozunk. A kiválasztott fajta szárazanyag tartalma a legoptimálisabb.

A földből kihúzva nem éppen étvágygerjesztő külsejű cékláról ma már kutatások is bebizonyították, hogy csaknem patikányi gyógyító anyag rejlik benne. A libatopfélék családjába tartozó, cukorrépával rokon céklát már a babilóniaiak és a főníciaiak is nagy mennyiségben termesztették, a rómaiak pedig megismertették az európaiakkal is. A népi hagyomány annyira bízott gyógyerejében, hogy a dinasztiaalapító Nagy Károly rendeletben szabályozta kötelező termesztését.

A cékla vérképző hatású, egyensúlyban tartja a szervezet sav-bázis egyensúlyát, szabályozza a máj anyagcsere folyamatait, és tumorsejtek szaporodását gátló hatása is van.